FIGYELEM! 2023. 09. 06.

2023.09.06-tól pályázható HELYI KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK támogatására irányuló, VP6-19.2.1.-57-8-23 számú felhívásról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023.09.06-tól pályázható a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület VP6-19.2.1.-57-8-23 számú felhívása, amely helyi közösségi programok megvalósítására irányul.
A pályázati felhívás keretei között elsősorban rendezvények, rendezvénysorozatok támogatására és a rendezvények lebonyolításához szükséges eszköz és/vagy gép és/vagy berendezés beszerzésére, ill. az eseményeket támogató marketingtevékenységre lehet támogatási kérelmet benyújtani.

Jelen felhívásban az építési tevékenység NEM támogatott!

A helyi közösségi programok megvalósítására irányuló projektek kizárólag a KTZVE HFS-ében meghatározott területspecifikus tématerületekre irányulva valósulhatnak meg, projektenként egyértelműen beazonosíthatóan legalább egy, legfeljebb három tématerületre irányulva.

Választható tématerületek:
- térségi kulturális értékekre, hagyományokra épülő szórakoztatás,
- hagyományőrzés,
- térség specifikusan (helyben) hasznosítható bármilyen tudásátadás,
- ismeretterjesztés,
- egészségmegőrzés,
- bűnmegelőzés,
- esélyegyenlőség.

A pályázók köre: települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, önkormányzati költségvetési szervek, nonprofit szervezetek, alapítványok és egyesületek.
A felhívás keretében a helyi támogatási kérelem benyújtására 2023.09.06. naptól 2023.09.22. napig van lehetőség, szakaszos elbírálás mellett, az első szakaszhatár: 2023. 09. 14., a záró szakaszhatár: 2023.09.22. 
A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 59.582.466, -Ft.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 2.000.000, -Ft, maximum 10.000.000, -Ft.

A támogatási intenzitás: 100%
A felhívás keretében egy támogatást igénylő egy alkalommal jogosult támogatási kérelem benyújtására (az elutasított és visszavont támogatási kérelem ez esetben nem releváns). Egy támogatást igénylő egyszeri alkalommal részesülhet támogatásban.
Kérjük, a társadalmasításra megjelentetett felhívás kapcsán, ill. a leendő támogatási kérelmek összeállításánál kiemelt figyelmet fordítsanak a Pályázati Felhívásban meghatározottakra:

- a támogathatóság alanyi alapfeltételei (ki részesíthető és ki nem részesíthető támogatásban: igénylők köre, területi korlátozás)
- mely tevékenységek valósíthatóak meg kötelezően, önállóan, választható módon,
- mely tevékenységek nem támogathatóak,
- a tevékenységekkel kapcsolatban milyen műszaki, szakmai elvárások vannak (pl. árajánlatok formai és tartalmi követelményei, rendezvényekkel kapcsolatos tartalmi elvárások),
- elszámolható költségek köre, elszámolhatóság feltételei, %-os korlátozással érintett tevékenységek,
- mérföldkövek tervezésével kapcsolatos elvárások, ill. a projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam,
- indikátorok,
- fenntartási kötelezettségek,
- értékelési/pontozási szempontok,
- milyen mellékletek csatolása szükséges a kérelem benyújtásakor, ill. a felhívásnak milyen mellékletei vannak, melyek használata kötelező (pl.: projektterv minta, együttműködési megállapodás minta).

A LEADER helyi pályázati felhívást és mellékleteit a Magyar Államkincstár honlapján, az alábbi linken érhetik el: Ugrás az oldalra

MEGHÍVÓ TÁJÉKOZTATÓ FÓRUMRA 2023. 09. 06.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület tisztelettel meghívja Önt tájékoztató fórumára.

A fórum helyszíne, időpontja:
Városi Művelődési Ház és Könyvtár
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
2023. szeptember 12. (kedd) 15.00 óra

A fórum témái:
1. A VP6-19.2.1.-57-8-23 kódszámú felhívás rövid áttekintése, a támogatási kérelem készítésének gyakorlati tudnivalói. Az első szakaszhatár előtt felmerülő e-felület kitöltésével összefüggő kérdések-válaszok, a felhívás által elvárt feltételek teljesülésének átismétlése. (A téma szorosan épül a 2023. 09. 05-ei VP6-19.2.1.-57-8-23 kódszámú felhívást részletesen ismertető fórum szakmai információira.)
Előadó: Szolovjov Rita, Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület ügyintéző 

2. A 2023-2027-es tervezési időszak KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia készítése, alapvetések, munkacsoportos ülések összefoglalása, kérdések-válaszok.
Előadó: Szolovjov Rita, Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület ügyintéző 

A fórumon konzultációs jelleggel biztosítjuk az egyedi jellegű kérdések megbeszélését. A fórumon jelenléti ív készül, mely másolata a támogatási kérelem mellékleteként benyújtható, pontozási értékkel bíró alátámasztó dokumentumnak minősül.
Kérjük, hogy a meghirdetett témákkal kapcsolatosan felmerült kérdéseit előzetesen küldje meg a ktzve1@gmail.com e-mail címre legkésőbb 2023. szeptember 8-a, 12 óráig.
Megtisztelő megjelenésükre számítunk!
KTZVE munkaszervezete

Tisztelt Érdeklődő, leendő Pályázó! 2023. 08. 28.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület tisztelettel meghívja a 8. sz. "Helyi közösségi programok támogatása" tárgyú, VP6-19.2.1.-57-8-23 kódszámú felhívással kapcsolatos tájékoztató fórumra.

A tájékoztató fórum helyszíne, időpontja:

Varsány Közösségi Ház
5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 10., Színházterem
2023. szeptember 5. (kedd), 14.00 óra

A tájékoztató fórum témája:
- Tájékoztató a VP6-19.2.1.-57-8-23 kódszámú, "Helyi közösségi programok támogatása" c. új pályázati felhívás megjelenéséről (felhívás tartalma, jogosultsági feltételek, támogatható tevékenységek, határidők, kötelezettségek, stb.)
Előadó: Kiss Márton, Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület - Munkaszervezet vezető
A fórumon konzultációs jelleggel biztosítjuk az egyedi jellegű kérdések megbeszélését. A fórumon jelenléti ív készül, mely másolata a támogatási kérelem mellékleteként benyújtható, pontozási értékkel bíró alátámasztó dokumentumnak minősül.
Kérjük, a hatékonyság érdekében felmerült kérdéseit előzetesen küldje meg a ktzve1@gmail.com e-mail címre 2023. szeptember 4. (hétfő) 12:00 óráig.
Megtisztelő megjelenésükre számítunk!

KTZVE munkaszervezete

KÖZLEMÉNY! ÚJ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉG! 2023. 08. 08.

Megjelent társadalmasításra a HELYI KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK támogatására irányuló VP6-19.2.1.-57-8-23 számú felhívás!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023.08.07-én jelent meg társadalmasításra a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület VP6-19.2.1.-57-8-23 számú felhívása, mely helyi közösségi programok megvalósítására irányul. A pályázók köre: települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, nonprofit szervezetek, alapítványok és egyesületek.

A pályázati felhívás helyi közösségi programok megvalósítására irányul. Elsősorban rendezvények, rendezvénysorozatok támogatására, és a rendezvények lebonyolításához szükséges eszköz és/vagy gép és/vagy berendezés beszerzésére lehet támogatási kérelmet benyújtani. Jelen felhívásban az építési tevékenység NEM támogatott!

A felhívás keretében a helyi támogatási kérelem benyújtására 2023.09.06. naptól 2023.09.22. napig van lehetőség, szakaszos elbírálás mellett, az első szakaszhatár: 2023. 09. 14., a záró szakaszhatár: 2023.09.22. 

A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 59 582 466 Ft.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 2 000 000 Ft, maximum 10 000 000 Ft.

A társadalmasításra megjelentetett LEADER helyi pályázati felhívást a Magyar Államkincstár honlapján, az alábbi linken érhetik el: Ugrás az oldalra

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia 2022. 08. 12.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése által 2022. május 25-én jóváhagyott 2014-2020-as időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiája az alábbiakban letölthető.

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia: Dokumentum letöltése

FIGYELEM!
Megjelent a Helyi fejlesztések támogatása című, VP6-19.2.1.-57-7-21  kódszámú felhívás.
2021. 10. 18.

Jelen felhívás keretében a helyi támogatási kérelem benyújtására 2021.10.31 naptól 2022.11.30 napig van lehetőség.

Szakaszos elbírálást alkalmazunk, az első szakaszhatár: 2021. 11. 15. (A továbbiakban a szakaszhatár kéthetente lesz forráskimerülésig.)

A pályázati felhívás mikrovállalkozások fejlesztésére irányul. Elsősorban eszközbeszerzésre, gép beszerzésre, energiahatékonysági korszerűsítésre, felújításra, tevékenységhez kapcsolódó épület/építmény felújításra, új épület építésre, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energia hasznosító technológiák fejlesztésére lehet pályázni. Kiemelten támogathatóak a megújuló energiafelhasználás növelésére - kizárólag a vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódva - irányuló projektek.
A támogatás arányában új munkahely létrehozása nem kötelező, azonban munkahelyteremtés esetén a projekt további 15% százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosult a pályázó.

A pályázati felhívás és mellékletei letölthetőek itt: pályázati felhívás mellékletek

A pályázathoz csatolandó kötelező mellékletek letölthetőek a Magyar Államkincstár erre létrehozott e-kérelem oldaláról: Ugrás a honlapra

Érdeklődés esetén, kérdése kapcsán illetve előzetes időpont foglalás miatt keressék munkaszervezeti irodánkat munkanapokon hétfőtől-csütörtökig 8.30 és 16.00 óra valamint pénteken 8.30 órától 14 óra között az 56/584-009 telefonszámon.

FIGYELEM!
Mikrovállalkozások pályázhatnak a VP6-19.2.1.-57-6-17 azonosító számú KTZVE felhívásra!
2020. 02. 03.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület VP6-19.2.1.-57-6-17 számú felhívása, mely a helyi mikrovállalkozások fejlesztésének támogatására irányul, elérhető a Magyar Államkincstár aloldalán: Ugrás a honlapra

A szakaszos benyújtás első szakasza 2020. január 31-én zárult, a második szakasz 2020. 02. 28-ig tart, a harmadik szakaszhatár 2020. március 31. A támogatási kérelmek forráskimerülésig, illetve legkésőbb 2019. 03. 31-ig benyújthatóak!
Kérdéseikkel keressék bizalommal irodánkat, elérhetőségeinken állunk szíves rendelkezésükre.

KTZVE munkaszervezete – 2020. február 3.

Társadalmasításra megjelent a VP6-19.2.1.-57-6-17 számú felhívás!
2019. 11. 05.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy társadalmasításra megjelent a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület VP6-19.2.1.-57-6-17 számú felhívása, mely a helyi mikrovállalkozások fejlesztésének támogatására irányul.

A társadalmasításra megjelentetett LEADER helyi pályázati felhívást a Magyar Államkincstár honlapján, az alábbi linken érhetik el: Ugrás a honlapra

Figyelem!
2019. 03. 01.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2019. 02. 28. nappal a KTZVE 4 db gazdaságfejlesztési és 1 db közösségfejlesztési célú felhívásának a benyújtási határideje lezárult.

A KTZVE hatályos helyi felhívásai
2018. 10. 25.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020-as időszakra vonatkozó hatályos helyi felhívásai és mellékletei letölthetőek a Magyar Államkincstár oldaláról: Letöltések
A helyi felhívások az alábbiak:

1. felhívás: "Helyi vállalkozások versenyképességének növelése"

2. felhívás: "Helyi turisztikai szolgáltatások és kínálat fejlesztése"

3. felhívás: "Helyi közösségi programok megvalósításának támogatása"

4. felhívás: "Helyi termékek piacra jutásának támogatása" (A felhívás felfüggesztésre került!)

5. felhívás: „Helyi termékek elérhetőségének javítása

A helyi felhívások a következő linkeken is elérhetőek:

- VP6-19.2.1.-57-1-17
- VP6-19.2.1.-57-2-17
- VP6-19.2.1.-57-3-17
- VP6-19.2.1.-57-5-17

KTZVE munkaszervezete

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia
2018. 10. 10.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése által 2018. október 9-én módosított és jóváhagyott Helyi Fejlesztési Stratégiája az alábbiakban letölthető

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia (KTZVE HFS 2018.10.09.)

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia
2018. 10. 10.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése által 2018. október 9-én módosított és jóváhagyott Helyi Fejlesztési Stratégiája az alábbiakban letölthető:

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia (KTZVE HFS 2018.10.09.)

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia
2018. 09. 12.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy folyamatban van a KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégiájának módosítása, egy új felhívással való bővítése.
Egyesületünk a keletkező igények miatt megbontotta a VP6-19.2.1.-57-4-17 kódszámú „Helyi termékek piacra jutásának támogatása” című felhívást, mely jelenleg felfüggesztett állapotban van.

2018. szeptember 11-én az IH részére megküldtük a társadalmasításra megjelentetni kívánt 5. számú "Helyi termékek elérhetőségének javítása" című felhívásunkat értékelésre és jóváhagyásra. A szabályossági vizsgálat során, az Irányító Hatóság kollégái által kért javításokat elvégeztük.

A Vidékfejlesztési Program felhívásainak társadalmi egyeztetésére vonatkozó szabályozást a LEADER helyi felhívásokra is alkalmazni kívánja az IH, ennek megfelelően az új helyi felhívás megismerésére is 60 nap áll rendelkezésre, ezért az 5. kódszámú helyi felhívásunk esetében a támogatási kérelmek benyújtásának első napja várhatóan 2018. december 01-je.

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia
2018. 05. 30.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése által 2018. május 29-én módosított és jóváhagyott Helyi Fejlesztési Stratégiája az alábbiakban letölthető:

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia (KTZVE HFS 2018.05.29.)

Tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségek
2018. 01. 09.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségeket az "ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ a LEADER helyi akciócsoportok által meghirdetett helyi felhívásokhoz” c. dokumentum tartalmazza, mely szerint:

"A kedvezményezett a projekt megvalósítása során köteles a hatályos jogszabályokban meghatározott tájékoztatási és nyilvánossági kötelezettségeknek eleget tenni, a projektről és a támogatásról az ott meghatározott módon és tartalommal információt nyújtani. Az ezzel kapcsolatos követelményeket a www.szechenyi2020.hu oldalról letölthető "Széchenyi 2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei” c. útmutató és az Arculati Kézikönyv tartalmazza. Az útmutatóban és a Kézikönyvben foglaltak teljesítése a kedvezményezettek szerződéses kötelezettsége."

A "Széchenyi2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei" c. dokumentum a következő linken érhető el: Dokumentum letöltése

Tisztelt Partnereink!
2018. 01. 02.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelentek a "Felhasználói kézikönyv elektronikus felület használatához és e-kérelem benyújtásához", valamint az "ÉNGY tételek import segédlete" c. dokumentumok a LEADER helyi felhívásokhoz kapcsolódóan, amelyek a felhívások linken, a "Kapcsolódó tartalmak" pont alatt érhetőek el.

A támogatási kérelem benyújtása már elérhető a Magyar Államkincstár honlapjának LEADER helyi felhívások menüpontjában, azonban felhívjuk a figyelmüket, hogy a kitöltés megkezdésére az adott felhívásban szereplő benyújtási időszak kezdő napjától van lehetőség.

KTZVE munkaszervezete

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia
2017. 11. 30.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése által 2017. november 30-án módosított és jóváhagyott Helyi Fejlesztési Stratégiája az alábbiakban letölthető:

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia (KTZVE HFS 2017.11.30.)

Helyi felhívás tervezetek
2017. 09. 26.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy elkészültek a KTZVE 2014-2020-as időszakra vonatkozó előzetes helyi felhívás tervezetei, melyek a csatolmányban letölthetőek.

Jelenleg az Irányító Hatóság minőségbiztosítási eljárása folyik, mely során a jelenleg közzétett intézkedések tartalmilag változhatnak!

Az Irányító Hatósági jóváhagyást követően jelennek meg majd a végleges pályázati felhívások a Széchenyi 2020, valamint a KTZVE honlapon, melyre benyújthatóak lesznek a támogatási kérelmek.

1. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi vállalkozások versenyképességének növelése"

- 2. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi turisztikai szolgáltatások és kínálat fejlesztése"

- 3. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi közösségi programok megvalósításának támogatása"

- 4. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi termékek piacra jutásának támogatása"

A 4db helyi felhívás tervezet a következő linkeken érhető el:

IIER_VP_LEADER_sablon-1.INT.pdf
IIER_VP_LEADER_sablon-2.INT.pdf
IIER_VP_LEADER_sablon-3.INT.pdf
IIER_VP_LEADER_sablon-4.INT.pdf

KTZVE munkaszervezete

Beszámoló
2017. 06. 29.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közép-Tisza Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése által 2017. május 30-án jóváhagyott Helyi Fejlesztési Stratégiája alapján elkészültek az előzetes helyi felhívás tervezetek, melyeket a csatolmányban letölthetőek.

A közgyűlés által jóváhagyott HFS, valamint a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkárságának útmutatásai és a HACS részére megküldött Helyi Felhívás sablon alapján elkészült előzetes helyi felhívások a következőek:

- 1. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi vállalkozások versenyképességének növelése"

- 2. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi turisztikai szolgáltatások és kínálat fejlesztése"

- 3. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi közösségi programok megvalósításának támogatása"

- 4. felhívás tervezet:
A helyi felhívás címe: "Helyi termékek piacra jutásának támogatása"

A 4db helyi felhívás a következő linken érhetőek el:

KTZVE_2. melléklet_LEADER_Helyi felhívás 1. int..doc
KTZVE_2. melléklet_LEADER_Helyi felhívás 2. int..doc
KTZVE_2. melléklet_LEADER_Helyi felhívás 3. int..doc
KTZVE_2. melléklet_LEADER_Helyi felhívás 4. int..doc

KTZVE munkaszervezete

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia
2017. 05. 30.

A Közép-Tisza Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése által 2017. május 30-án jóváhagyott Helyi Fejlesztési Stratégiája az alábbiakban letölthető:

KTZVE Helyi Fejlesztési Stratégia (KTZVE HFS 2017.05.30.) letöltés

Meghívó
2016. 10. 11.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület tájékoztató fórumot tart a 2014-2020-as időszakra vonatkozó Helyi Fejlesztési Stratégiájában (továbbiakban: HFS) foglalt pályázati lehetőségekről.

Mint ahogyan arról már korábban értesülhettek, egyesületünk 2016. július 26-án az Irányító Hatóságtól kézhez kapta a LEADER HACS-ként való végleges elismeréséről szóló, valamint végleges HFS-ét jóváhagyó dokumentumát, így pontos információkkal tudunk szolgálni az érdeklődők számára az általunk támogatható tevékenységeket illetően.

A fórum során a HFS-ünkben foglalt, a későbbiekben felhívásként is megjelenő, pályázható intézkedésekről kívánjuk tájékoztatni leendő pályázóinkat és együttműködő partnereinket. A tájékoztató fórum keretében lehetőséget biztosítunk a HFS-es kapcsolatos egyedi jellegű kérdések megvitatására, akár személyes tanácsadással is segítve minden érdeklődőt.

A tájékoztató fórum helyszíne, időpontja:

Varsány Közösségi Ház - 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 10.
2016. október 14. (péntek) 13:00 óra


Megtisztelő megjelenésükre számítunk!

KTZVE munkaszervezete

Tisztelt partnereink!
2016. 07. 27.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Miniszterelnökség Agrár-Vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint Irányító Hatóság 2016. július 26-án megküldte részünkre a 2014-2020-as időszakra szóló Helyi Fejlesztési Stratégia jóváhagyásáról, valamint a véglegesen elismert LEADER HACS-ként való elismerésről szóló dokumentumot.

KTZVE munkaszervezete

Tisztelt partnereink!
2016. 06. 10.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020-as időszakra vonatkozó, az egyesület közgyűlése által 2016. június 9-én elfogadott végleges HFS-e elkészült.

A HFS végleges dokumentuma letölthető itt: Dokumentum letöltése

KTZVE munkaszervezete

HFS 2014-2020 tervezési események
2016. 06. 10.

Tájékoztató megnyitása, letöltése

Működési és animációs tábla - KTZVE
2016. 05. 30.


A 2014-2020 HFS tervezési időszakban beérkezett projektötlet gyűjtő adatlapok összesítése
2016. 05. 25.

Adatlapok megnyitása, letöltése

Tisztelt partnereink! 2016. 05. 11.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020-as időszakra vonatkozó, az egyesület rendkívüli közgyűlése által 2016. május 10-én elfogadott HFS II. "draft" verziója elkészült.

A HFS-el kapcsolatosan felmerülő észrevételeiket, javaslataikat a 06-56-584-009-es telefonszámon, ill. a ktzve1@gmail.com e-mail címen továbbra is jelezhetik a számunkra.

A HFS II "draft" dokumentuma letölthető itt: Dokumentum letöltése

KTZVE munkaszervezete

HFS tábla - KTZVE
2016. 04. 18.


Munkacsoportos megbeszélés a térségi szintű együtt gondolkodás jegyében 2016. 03. 17.
A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület a HFS tervezés minden fázisában nagy hangsúlyt kíván fektetni a helyi szereplőkkel történő közös munkára így 2016. március 9-én, együtt gondolkodásra hívta a térségi vidék- és területfejlesztési, valamint civil és oktatási szervezeteket. A megbeszélésen A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat, a Szolnoki Főiskola és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzai Hivatal Térségfejlesztési és Külügyi Irodája is képviseltette magát. A megbeszélés során főként a HFS konkrét intézkedéseinek lehatárolásával, az alkalmazott eredménymutatókkal és célértékekkel kapcsolatosan hangoztak el javaslatok , ill. folyt konstruktív egyeztetés a résztvevők között, mely nyomán több új elemmel bővül HFS-ünk.

Ezen megbeszélés véleményünk szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a működési területünkön rendelkezésre álló fejlesztési forrásmennyiség a lehető leghatékonyabb módon, megalapozott helyi szükségletekre reagálva kerüljön majd felhasználásra.

KTZVE munkaszervezete

Tisztelt Partnereink! 2015. 11. 20.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020-as időszakra vonatkozó, az egyesületi közgyűlés által 2015. november 12-én elfogadott elsődleges HFS ("draft") verziója elkészült.

A stratégia jelenleg 60-65%-os készültségi szinten áll, ezért az egyesület vár minden olyan építő jellegű észrevételt, kiegészítési javaslatot a működési területéről, amely segíthet a helyi igényekre leginkább reflektáló HFS kialakításában.

A HFS-el kapcsolatosan felmerülő észrevételeiket, javaslataikat a 06-56-584-009-es telefonszámon, ill. a ktzve1@gmail.com e-mail címen jelezhetik a számunkra, legkésőbb 2015. december 7-ig.

A HFS "draft" dokumentuma letölthető itt

KTZVE munkaszervezete

Tisztelt Partnereink! 2015. 10. 13.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2014-2020-as HFS tervezési időszak projektötlet gyűjtő fázisa hamarosan lezárul.

Amennyiben még nem küldték meg a 2014-2020-as időszakra vonatkozó LEADER projekt ötleteiket, vagy a tervezéssel kapcsolatos fórumokon, személyes konzultáció alkalmával azokat nem ismertették velünk, kérjük ezt mihamarabb tegyék meg.

2015.10.16-val bezáróan várjuk munkaszervezeti irodánkba személyes konzultációra az érdeklődőket, a részünkre ismertetni kívánt projektötleteikkel. Ezen kívül továbbra is várjuk a kitöltött projektötlet gyűjtő adatlapokat, melyeket 2015.10.18-ig juttathatnak el hozzánk elektronikus formában, postai úton, ill. személyesen.

KTZVE munkaszervezete

MEGHÍVÓ 2015. 10. 06.
Tisztelt Polgármester Úr/Asszony!
Tisztelt Társadalmi Szervezeti Vezető/Tag!
Tisztelt Vállalkozó Úr/Asszony!

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület a 2014-2020 közötti programozási időszakban végzendő munka alapjainak megteremtése érdekében jelenleg a Helyi Fejlesztési Stratégia (továbbiakban: HFS) tervezéséhez szükséges helyi igények felmérését végzi működési területén annak érdekében, hogy a LEADER (alulról építkező) szellemiség jegyében, a lehető leginkább a helyi igényekre reflektáló stratégia kerüljön kialakításra. Az egyesület fórumokat szervez, számít a működési területén tevékenykedő szervezetek aktivitására, hiszen a térség fejlődése mindannyiunk közös érdeke. A projektötletek feldolgozását követően megkezdjük a HFS kialakítását, később a fejlesztési célok ezen ötletek figyelembevételével kerülnek megállapításra, melyek vonatkozásában a 2014-2020 közötti pályázati időszakban a LEADER források kapcsán pályázni lehet.

A fórum célja:

Az egyesület a fórum során a részvevőktől várja azon célorientált és költséghatékony elképzeléseket, projektjavaslatokat, melyek az együttgondolkodás nyomán alapját jelenthetik majd az elkövetkezendő időszak HFS-ének.

A fórumokon ismertetjük a jelenleg rendelkezésre álló információink szerint a HFS kialakításának egyes kritériumait, valamint előrelátható ütemezését is, továbbá projektötleteket szeretnénk gyűjteni:
- mire van igény települési, civil szervezeti illetve üzleti téren?
- melyek azok a célok, melyek mentén megvalósíthatjuk térségünk gazdaságfejlesztését?
- a vállalkozások hogyan képzelik el a következő két-öt évet, mit szeretnének fejleszteni?
- mire van szükségük? milyen gazdasági ágakat, területeket célozzunk meg a stratégiában?
- hogyan tervezik a munkahelyek megtartását, illetve új munkahelyek létesítését?
- milyen pályázati lehetőségekre lenne szükségük a fejlődéshez, vagy legalább a fenntartáshoz?

Fontos, hogy közös akaratunkból együtt döntsünk térségünk fejlesztése érdekében, ezért mindenképpen számítunk ötleteikre, továbbá kérjük szíves együttműködésüket abban, hogy a Szolnoki kistérség valóban "Életképes vidék" lehessen!

Fórumok időpontjai, helyszínei:

- Besenyszög, Szabadság tér 1. - Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár - Klubterem - 2015. október 9. - 10:00-12:00

- Csataszög, Szebb Élet út 42. - Polgármesteri Hivatal - Emeleti tanácskozóterem - 2015. október 12. - 10:00-12:00

- Rákóczifalva Szabadság tér 10. - Varsány Közösségi Ház - Oldalterem - 2015. október 13. - 13:00-15:00

Bízom abban, hogy az Ön/Önök számára legkedvezőbb helyszínen és időpontban találkozunk!

További tájékoztatást és kapcsolattartási információt az egyesület honlapján találhat: http://www.ktzve.hu/

Kérjük, amennyiben a fórumok egyikén sem tud személyesen részt venni és az eddigiekben még ezt nem tette meg, juttassa el projektötleteit a honlapunkról letölthető adatlapon az egyesület részére az ott leírtaknak megfelelően:

http://www.ktzve.hu/hfs_2014_2020.htm

Szíves megjelenésére feltétlenül számítunk!

Rákóczifalva, 2015. október 6.

Tisztelettel:
Debreczeni László
KTZVE elnök

Tisztelt Partnereink! 2015. 09. 18.
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy folytatódik a 2014-2020 közötti programozási időszakra vonatkozó közös munka alapjainak lefektetése. A korábbi évekhez hasonlóan, most újra lehetőségünk nyílik arra, hogy térségünk számára hosszú távú fejlődési esélyt biztosítsunk, melyhez az Önök további aktivitására is számítunk. A Helyi Fejlesztési Stratégia (továbbiakban: HFS) tervezés része a településekkel és az ott tevékenykedő vállalkozói-, civil-, és közszféra szereplőivel kapcsolatos helyzetelemzés frissítése, ugyanis a 2013. évben elfogadott HVS óta a szolnoki-kistérség helyzete jelentősen változott.

Nagy örömünkre szolgál, hogy térségünkben a LEADER fejlesztési források igénybevételére jogosult települések száma a korábbi 16-hoz képest, a 2014-2020 időszakban 17-re nőtt. Ezen okból kifolyólag a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület (továbbiakban: KTZVE) működési területe 897.95 km2-re nőtt, lakónépessége pedig 38 807 fő. Tapasztaltuk, tisztában vagyunk az elmúlt időszak nehézségeivel, azonban jelenlegi információink alapján egy jóval átláthatóbb, egyszerűbb, csökkentett adminisztratív terheket jelentő programozási periódus elé nézünk, melyben közös munkával lehetőségünk nyílik ezen, közel 39 000 ember helyzetének javítására és térségünk fejlesztésére.

A Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület területéről várjuk azokat a célorientált elképzeléseket, projektjavaslatokat, melyek alapját jelentik majd az elkövetkezendő időszak HFS-ének.

A HFS elkészítése érdekében kérem, szíveskedjenek megküldeni a 2014-2020-as időszakra tervezett vidékfejlesztéshez köthető, a LEADER-szellemiség jegyében kialakított fejlesztési ötleteiket és igényeiket egyesületünk részére. Annak érdekében, hogy a jövőbeni HFS-ünk alapján projektötleteiket később meg tudják valósítani, reális, költséghatékony ötleteket várunk, melyek elősegítik a térségi munkahelyteremtést és/vagy megőrzést.

A projektötlet gyűjtő adatlap letölthető itt: letöltés

A beérkezett projektötletek feldolgozását követően megkezdjük a HFS kidolgozását, mely ötletek figyelembevételével kerülnek megállapításra a fejlesztési célok, melyekre 2014-2020 közötti pályázati időszakban, a LEADER források vonatkozásában pályázni lehet.

Kitöltött kérdőívét kérjük jutassa el a térségi LEADER irodába e-mailen: ktzve1@gmail.com, vagy postán/személyesen: KTZVE, 5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 4.

Munkaszervezeti irodánkban (5085 Rákóczifalva, Szabadság tér 4.), munkanapokon hétfőtől - péntekig: 8.00 - 16.00 óráig, előzetes egyeztetést követően személyes konzultációra is lehetőséget biztosítunk.

Elérhetőségeink:
- Kiss Márton: +36-70/622-0371
- Szolovjov Rita: +36-70/381-1320
- Munkaszervezeti Iroda: +36-56/584-009

KTZVE munkaszervezete

 
Rólunk | Stratégiánk | Hírek | Dokumentumtár | Eseménynaptár | Galéria | Sajtószoba
 
E-mail küldése Ugrás a kezdőoldalra